Khira élete K-Cityn

Fürdetés – avagy hogyan éljünk túl egy VILÁGVÉGÉT

Minden a hét elején kezdődött!

Hím 2lábúm otthon volt pár napig a hét elején, és igaz ami igaz a legkisebb (mármint termetre) szobacirkálónak volt szaga, már az én kutyaorromat is facsarta a bűz! Ennek okán meg lett fürdetve. Persze én szokás szerint csak néztem az ajtóból és jót mosolyogtam , hogy hogyan “kínozzák” Csücsit, abban a nagy fehér kádban. Szegénykének jól kidülledtek a szemei és úgy nézett ki vizesen mint egy kis patkány aki épp most ázott sz*rrá. Miután megszáradt fura szaga volt, de legalább csinosan nézett ki. Vége lett a történetnek és én folytattam tovább nagyszerű életemet, de ekkor már készülőben volt a nagy háború, amiről én még csak nem is sejtettem.

Eljött a szombati nap.

2lábú hím gazdám elment korán reggel dolgozni, de hirtelen megjelent délelőtt és elöntötte boldogság piciny szívemet, hogy végre együtt tölthetjük az egész napot. Játszottunk kicsit, pihiztünk , aztán megint kezdődött a fürdetés , de most a másik két vakarcsot kezdték el noszogatni a nőstény 2lábúmmal – hogy na gyerünk , irány a kád mert büdösek vagytok – tisztogatás céljából. Lara volt az első célpont, őszintén meg kell hogy valljam neki sem áll túlzottan jól az vizes kutya figura, szegénykém olyankor úgy néz ki mint egy “ázottveréb”, de egész jól viseli már a dolgokat. Utána következett Cumpák, neki meg pont ellentétesen = kifejezetten jól áll a fürdetés , mert így nem tűnik annyira daginak, meg amúgy is szerintem csak a nagy bundája miatt mondják rá a gazdiék , hogy ducka, pedig nem is!

Nah és ezek után következett a KÁOSZ, A VILÁGVÉGE, APOKALIPSZIS, VÉGÍTÉLET!

Ezek a KÍMÉLETLEN Gazdáim próbáltak csalogatni, hogy menjek én is fürdeni. Persze az egész annak a boszorkány nőstény 2lábúnak volt az ötlete. Megpróbáltak rávenni kajával hogy menjek be a kádba, sőt még a hím 2lábúm is beszállt a kádba , hogy hátha így könyebb lesz. A párbeszédünk így hangzott:

hím :  Nah figyelj én beszállok a kádba Te (nőstény) meg próbáld meg valahogy behívni a kutyát!

nőstény: Oké! Gyere Khira, nééééééééééézd, itt van apa is! Nézd már milyen jól néz ki itt minden. Gyere nahhhh, gyere!

hím: Ez nem akar jönni. Gyere kiskutyám! Gyere

ÉN: Hát Ti ketten biztos nem vagytok normálisak! Nem gondoljátok, hogy én is beszállok abba a cuccba amibe a többieket szoktátok kínozni. Biztos valami fájdalmas kínzást eszközöltök rajtuk. Hagyjatok engem békén. Inkább engedjetek ki az udvarra játszani!

nőstény: Várjál csak hozok neked valami finom nasit hátha így könyebben becsalogatlak. ( Erre elmegy hoz 3 szem kutyatápot ) Gyere kicsim, gyere nézd mit adok neked?! Gyere már finom kaja! Hallod ez nem akar idejönni!

hím: Jó próbáld meg legalább a kád széléig behívni, aztán majd berakom a kádba.

ÉN: Ti elmeroggyantak, hát azt hiszitek , hogy nem értem, hogy mire készültök?! Az biztos, hogy nem megyek még a közeletekbe se a mai nap folyamán.

nőstény: Nah jó majd én mindjárt megemelem és berakom a kádba, aztán Gergő meg fogd meg amíg becsukom az ajtót!

ÉN: Neeee, neeeeee, nem akarom! Tegyél le! Nem akarok oda bemenni! Eressz el! Úristen mi ez a hely?! Valaki segítsen! Úgyis mindjárt kiugrok!

hím: Nah figyelj már Muci, mindjárt kimászik, fogjad elől!

nőstény: Jól van na! Azt hiszed, hogy egyszerű ez így? Mindjárt nyitom a csapot, azt kezd el hátha lenyugszik, én meg simogatom meg magyarázok neki addig.

ÉN: Ez mind a Te hibád! Azt hiszed megbocsájtok neked te NŐSTÉNY?! Egy kis babusgatással nem fogsz nálam menni semmire.

hím: Nah Khira, látod milyen jó ez?! Nem fáj. Kellemes langyos víz. Ettől szép tiszta leszel. Meg én is!

nőstény: Kész vagy már Gergő?

hím: Mindjárt csak még a hasát megmosom és végeztünk!

ÉN: Ideje lesz már, mert ha nem fejezitek be 2 másodpercen belül, kiverekszem magam a kádból és széttépem az arcotokat, az biztos azúristenit!

hím: Be is fejeztük a fürdést. Látod Khira, nem történt semmi baj!

Nah nekem sem kellett több. Ahogy kiugrottam a kádból jól megráztam magam! Hagy legyenek Ők is vizesek, ha már nekem túl kellett esnem ezen a szörnyű megrázkódtatáson! Ment is a hiszti, hogy – NEEEEEE KHIRA – !

Én meg nem sajnáltam magamból kiadni az összes vízcseppet! 😀

Nőstény gazdám nekiállt magát hajszárítóval szárítani, a hím 2lábúnak meg teljesen új ruházatot kellett magára aggatnia, mert minden csurom vizes lett. Aztán fel is kellet mosni a laskában a szétszórt vízcseppek miatt, hogy nehogy valaki nyakát törje a csúszós padlón.

Próbáltak megszárítani hajszárítóval, de most már végképp nem hagytam magam! Nem kell nekem több ilyen emberi cuccmucc!!!!

IMG_20140118_150834 IMG_20140118_150844

Mikor már kezdtem megszáradni és újra kutyaformát felvenni, be kell hogy valljam jól éreztem magam. Frissnek, üdének és valahogy csinosabbnak! Teljesen felpörögtem ettől az érzéstől. Ki akartam jutni a lakásból és mindenkinek megmutatni, mennyire gyönyörű lettem! Meg is csodáltak páran az utcán kóborló ebek közül!

Így , most hogy már túlestem egy fürdetésen erősebbnek érzem magam, hiszen én ezt úgy éltem végig, mintha az APOKALIPSZIS következett volna be és most ÉN lennék a HŐS,  a TÚLÉLŐ, a SUPER-HERO!

1560465_720956927916695_251032184_n

Azért remélem, hogy ez volt az első és az utolsó amit végig kellet harcolnom a gazdáimmal, ha nem akkor újabb küzdelemnek nézhetünk elébe, de akkor már felkészültebb és rafináltabb leszek! 😉

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!