Birodalmi lépegető

A hétvégén kaptam a 2lábúimtól egy új labdát, mivel a régit eltüntettem (értsd: szétrágtam cafatokra) és már nagyon unatkoztam napközben, ha nem voltak itthon az embereim.

Mindez szombaton történt, megint láttam reggel öltözködtek, kabátot húztak, felvették a cipőjüket. Tudtam, hogy szokás szerint itt hagyni készülnek a szobacirkálókkal, úgyhogy megpróbáltam ellenállást tanúsítani velük szemben; például úgy hogy elvittem a cipőjüket, túrtam bele az arcomat a lábukba, folyton ott keringtem körülöttük, elfoglaltam a kanapén a helyüket és hasonlók. Nah de hát mit volt mit tenni, csak sikerült elkészülniük és nekiindultak a nagyvilágnak. Álltam a kapu előtt, néztem ahogy kiállnak a kocsival és csak reménykedtem , hogy gyorsan visszatérnek hozzám és nem kell sokáig tűrnöm a többi négylábú idegesítő kis lényt körülöttem.

Úgy döntöttem játszom kicsit Cupákkal és Tapival, velük legalább lehet kicsit rohangászni és ugrabugrálni, gödröt ásni , ugatni a semmibe és minden jó amit egy kutya el tud képzelni maga körül, persze a két kis kényeske Lara és Rozi csak ültek a teraszon vagy bent szomszédoltak, ahova én nem nagyon járhatok be, mert mindig csak kupit csinálok! 😀

Egyszer csak meghallottam, hogy jön egy kocsi ismerős zajjal. Nagy brümmögés, zörgés ( ezalatt az autót értem ), és ordító zene. Nem is értem, hogy hogy bírják elviselni azt a kornyikálást a kocsiban… nah de nem az én dolgom!Szóval rohantam a kapuhoz, vártam, és megláttam a járgányt. Heves ugatásba kezdtem, mire persze a sok kis vakarék is körém gyűlt. Vonyítottam, ugráltam, keringtem, mint gólyafos a levegőben és kiabáltam nekik, hogy: – “gyertek már , siessetek, úgy hiányoztatok! mit hoztatok nekem? ” – “ugye van valami a nagy szatyorban ami az enyém, csak az enyém?!?!” Azt azért tudni kell, hogy minden alkalommal kapunk valami kis apróságot, vagy nasit, vagy valami új finomságot, de azokat mind meg kell osztanom a többiekkel is és az nem a kedvenc mozzanatom. Szóval jönnek befelé, mint a málhás lovak, én meg rohanok előre, igaz sajnos még arra nem jöttem rá, hogy hogyan tudnám kinyitni az ajtót nekik , de sebaj. Végre sikerül bejutniuk és már túrom szét a szatyort, hátha van benne valami jó dolog.

Erre megtaláltam a csodaszuper új játékomat egy igazi focilabdát! Boldogság töltötte el piciny szívemet, hiszen tudtam , hogy ezt csak nekem szánták, mivel a kicsik a pici szájukkal hozzá sem tudnak nyúlni a lasztimhoz. Rohantam , rugdostam két első lábammal, próbáltam bekapni, hogy elcipeljem egy másik biztonságos helyre. Erre hallom, hogy a 2lábúim kiabálnak, hogy : -“Khira nehogy kidurrantsd az új labdát, mert egy ideig nem kapsz másikat!” Én meg csak rohantam, próbáltam eldugni és erre PUFFFFF…SSSSSSSSSSSSSSSSZZZZZZ! (Körülbelül 15 percig tartott a labda ideális / kerek formája.)  A gazdáim csak néztek és nem tudtak mást csinálni , mint nevettek. A nőstény 2lábúm új neveket aggatott rám pl: BIRODALMI LÉPEGETŐ, a ROMBOLÓ, TERMINÁTOR és hasonlók.

Valahol igaza van de én így is imádom Őket!